BioSzentandrás
"...mint egy nagy család"
2014.12.19.
Több mint 200 kilogramm biozöldség érkezett Hernádszentandrásról a Szimbiózis Alapítvány nemrég nyitott éttermébe, a Batyu-Tékába.
Az adomány egy hosszú távú együttműködés első lépése volt.
Nagy volt a nyüzsgés a Batyu-Téka étterem megnyitásának napján, még december elején. A belvárosi vendéglőben az azt működtető Szimbiózis Alapítvány fogyatékkal élőket foglalkoztat.
A megnyitó óta három hét telt el, az éttermet egyre több vendég látogatja. Naponta több mint 100 adag ételt készítenek. A fogyatékkal élők pedig élvezik a munkát. Csibrik Márk például elmondta, nagyon jól érzi magát a Batyu-Tékánban, takarít és a felszolgálásból is kiveszi a részét.Most több mint 200 kilogramm biozöldséget hoztak Hernádszentandrásról a Batyu-Tékába.Üveges Gábor, a település polgármestere ismertette, mintegy 150 kiló vöröshagymával, 35 kiló sárgarépával, valamint 10-10 kiló fekete retekkel és céklával érkeztek Miskolcra.
A hernádszentandrásiak ajándéka egy hosszú távú együttműködés első lépése volt. Jakubinyi László, a Szimbiózis Alapítvány elnöke elmondta, már most megkezdték a tárgyalásokat arról, hogy milyen alapanyagokat fognak megtermelni Hernádszentandráson, és a konyha mit tud majd ebből felvásárolni. Ugyanakkor – fűzte hozzá az alapítvány elnöke – egy kis zöldségfeldolgozó üzemet is szeretnének indítani az év közepén, egy európai uniós forrású pályázatból.
A felvásárláson és beszállításon kívül azt is tervezi az alapítvány, hogy a fogyatékkal élők is bekapcsolódnak a Bioszentandrás programba.
Minap.hu
Vásárlói tájékoztató | Vásárlási feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Hírlevél | Bio Minősítés | Mobil