Ők Az Év Agrárembere döntősei: ismerje meg Üveges Gábort!

2016.01.15.

Ők Az Év Agrárembere döntősei: ismerje meg Üveges Gábort!

A véghajrához közeledik az Év Agrárembere Díj: december végén a szavazatok és a szakmai zsűri döntése alapján minden kategóriából 3 jelölt jutott tovább a döntőbe. Rövidesen kiderül, kik a kategóriagyőztesek és a szavazás is tovább folytatódik a közönségdíjért. Bemutatjuk a jelölteket: ismerjék meg a fenntartható gazdálkodás kategória döntősét, Üveges Gábort, Hernádszentandrás polgármesterét.

Üveges Gábor politológus és EU szakértő Hernádszentandrás polgármestereként megálmodta és megvalósította BioSzentandrást: pályázatokon keresztül 28 millió forintot nyertek a biogazdálkodás alapjainak elsajátítására, melyet maximálisan kihasználva a polgármester és a falu lakói egy országosan ismert és elismert csodát hozott létre. Az ötlet, a projekt és a megvalósítás évről évre nemzetközi díjakat nyer és a polgármester nemzetköz konferenciákra kap meghívást, hogy bemutassa a közösség történetét.

A Hernádszentandrás egy 445 lelkes magyarországi kis település, Miskolctól 35 kilométerre. A valamikor virágzó, földművelésből élő kis falu lakóinak nagy része munka nélkül maradt. Sokáig remélték, hogy segítséget kapnak, de a megoldás mint mindig, most is helyben született meg.

Folyamatosan figyelték a pályázati kiírásokat, keresték a partnereket, majd 2009-ben Üveges Gábor polgármester rátalált arra a programra, amely közvetlenül 25 ember, 25 család jövőjét közvetve pedig az egész falu életét megváltoztatta: 28 millió forintot nyertek arra, hogy megtanulják a biogazdálkodást, és általa visszatérjenek ahhoz az életformához, mely a térség egészének boldogulását jelentette évszázadokon keresztül.

Egy helyi növénykultúrára alapuló ökológiai mintagazdaságot alakítottak ki, majd BioKonyhát avattak, Hernádszentandrásból pedig BioSzentandrás lett. A bio program nemcsak a Hernád menti közösség életét változtatta meg, hanem szemléletet is formált. Tevékenységükkel rácáfoltak arra, hogy a bio élelmiszer csak a kiváltságosok privilégiuma lehet. Az árképzésükkel a Nyitott Kert és Hűség Programjukkal a megyében, a térségben élőknek is elérhetővé tették a hamisíthatatlan vidéki, ökológiailag ellenőrzött keretek között termelt zöldséget. A bio mintakert, a bio csapat országosan ismertté és elismertté vált. 

 A közfoglalkoztatás adta lehetőségeket is kihasználva 2013-ban egy nagyobb lépést tettek előre. Két és fél hektár a művelésbe vont területük, hat nagylégterű, három kislégterű fóliasátorban termelik tavasz óta a zöldségeket. Megoldották a fóliák fűtésének a környezetbarát rendszerét, a tároló kapacitásra újabb pincéket vontak be. Nőtt a termékkínálatuk, az idén 25 féle zöldséget termelnek, elkezdték a fűszernövények meghonosítását, tízszeresére nőtt az eredeti francia levendula ültetvényük, a bogyós gyümölcseik is termőre fordulnak az idén.
 A településen mintegy 4 esztendeje országos referenciával sikeresen működő – a hátrányos helyzetű gyermekekért és családjaikért tevékenykedő, és komoly referenciával rendelkező fejlesztő munkát végző – Hernád-völgyi Tanoda szintén tematikája részévé tette a BioSzentandrás ügyét, közelebb hozva ezzel a helyi gyermekekhez mindazt, ami természetes, és mindazt, ami egészséges.

Forrás : agrotrend.hu

vissza

Megosztás