A gyarapodó BioSzentandrás.

2013.05.28.

Hernádszentandrás - Már két és fél hektáron termelik az idén a bio zöldségeket.

Hernádszentandrás - Már két és fél hektáron termelik az idén a bio zöldségeket.

Megyénk egyik legnagyobb öko gazdaságaHernádszentandráson található. A bio program nemcsak a Hernád menti település életét változtatta meg, hanem szemléletet is formál. A tevékenységükkel rácáfoltak arra, hogy a bio élelmiszer csak a kiváltságosok privilégiuma lehet. Üveges Gábor,Hernádszentandrás polgármestere, a program gazdája arról beszélt, hogy az árképzésükkel a Nyitott Kert programjukkal, a megyében, a térségben élőknek is elérhetővé tették a hamisíthatatlan vidéki, ökológiailag ellenőrzött keretek között termelt zöldséget.

Helyi növénykultúra

BioSzentandrás program még 2010 decemberében indult- egy pályázati támogatás segítségével-, azzal a céllal, hogy az ott élők visszataláljanak ahhoz az életformához, amely mindig is a megélhetőségüket adta. A 2011-ben 6000 négyzetméteren kezdődött meg a helyi növénykultúrán alapuló termelés a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. minősítő ellenőrzése mellett, Matthew Hayesbiogazdálkodás szakértő felügyeletével és támogatásával. A programhoz 25 hernádszentandrási csatlakozott, akik megtanulták a bio termesztés gyakorlati és elméleti fortélyait.

A bio mintakert, a bio csapat országosan ismertté és elismertté vált. Együttműködtek Szőke Andrással ésBede Róberttel, partnerük az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet, kiváló kapcsolatot ápolnak a Budapesti Corvinus Egyetem szakembereivel, hallgatóságával. BioSzentandrás a beszállítója Magyarország legjobb vidéki étterme címet elnyert encsiAnyukám Mondta ÉtteremnekÜveges Gáborszerint az idén egy nagyobb lépést tettek előre. Két és fél hektár a művelésbe vont területük, hat nagylégterű, három kislégterű fóliasátorban termelik tavasz óta a zöldségeket. Megoldották a fóliák fűtésének a környezetbarát rendszerét, a tároló kapacitásra újabb pincéket vonnak be. Nőtt a termékkínálatuk, az idén 25 féle zöldséget termelnek, tízszeresére nőtt az eredeti francia levendula ültetvényük, a bogyós gyümölcseik is termőre fordulnak az idén.

Már tavaly megkezdték a feldolgozott zöldségkülönlegességek készítését, amit az idén tovább szeretnének gyarapítani. A nyáron elkezdik a cserepes bio fűszernövények termesztését is, aminek vélhetően nagyon örülnek majd a háziasszonyok, hiszen ebből a termékből elég szegényes a választék a piacokon és az áruházakban. A hosszúra nyúlt tél a bioszentandrási vegetációs időszakot is visszavetette. Üveges Gábormeggyőződése, hogy június elejére már utolérik magukat. BioSzentandrás facebook oldalán, a web shopjukban, a Nyitott Kert akciójukban azonban minden érdeklődő nyomon követheti, hogy éppen milyen zöldség érett már a kertben, mit vásárolhat meg tőlük. Jó hír még a bio zöldség szerelmeseinek az is, hogy ez évben elindítják Hűség Programjukat, ahol az állandó vásárlók jelentős engedményekre tehetnek szert.

Frissítve:

Miskolc boon.hu

vissza

Megosztás